Monday, August 9, 2010

---Vissza a vadonba---

Több napos rázkódás, hullámzás és zötyögés után elértük végre következő célunkat, a Kutai Nemzeti Parkot. Az utolsó buszozás alatt sikerült újra fehér emberekkel találkoznunk, egy berlini párral, akik szintén a parkba tartottak. Négyünkből megalakult a dzsungel kommandó, hős vezérünknek pedig megtettük Jelanit, a helyi guide-ot, aki micimackós mozgásával vezette hordánkat.

tisztára izgatott vagyok

A három és fél órás túra alatt egyre nehezedő akadályokba ütköztünk, olyan volt az egész, mint egy nagy játszótér. Különféle függőhidakat hódítottunk, óriási fák alatt tekergő ösvényeken lépdeltünk, sárban meztélláb tapicskoltunk, patakban pancsoltunk…Mindeközben pedig próbáltunk minden érzékünkkel az erdőre összpontosítani, hátha elénk lök valamit. Például egy oráng utánt…vagy krokodilt…de semmi. Persze ez itt nem a panasz helye, hallottuk ezernyi madár dalát, köztük a buborékhangút, az a kedvencem. Kosárlabdák is elég nagy gyakorisággal pottyantak elénk, türkiz pillangók kergetőztek mindenfelé, és maga a burjándzó erdő, ami mindenfelé terjeszkedik, sűrű mélység, elbűvöl. Próbáltam annyi illatot magamban elraktározni, amennyit csak lehet.




szeresd a fákat!











ez kérem egy kosárlabda


erre tessék




emmegmiamanóó?






lábvíz






micimackó kuckója



eső-erdő

Maradtunk egy éjszakát a túra után a park vendégházában, hogy aztán másnap újabb hosszas utazásba vágjuk a fejszénket.

moszkítóvédelem. mi nem tréfálunk


hasi bántalmak...de ne féljetek úgy beszéntablettáztam.....tyihijj
(te sem kockáztatnál egy 15 órás út előtt)

Célunk Borneo maláj része. Nem semmi rázódások árán jutottunk közelebb. Egy éjszakát, pontosabban 15 órát töltöttünk egy kisbusz hátsó ülésén, szemhunyásnyit sem aludva, percenként újabb pofont kapva. Ennyire rossz utat én még nem láttam. Akkora lyukak, hogy átesel Kínába (innen inkább haza). Bálinttal foganatosítottunk egy pózt, egymáson fekve próbáltuk tompítani az agyrázkódást. Szerintem egy nagymama itt tuti szilánkosra törné magát az út végére.
De mi túléltük és megpihentünk még egyet a határátlépés előtt Tarakan városában, ami nem egy vaszizdasz, hiába van egy kis szigeten. Egy mentsége van, a mangove erdő a város szélén. F­­*szorrú majmok, kígyók, vízből kimászó halak. Világszám!




én még ilyen pókot nem pipáltam...


poci



ott megy, állítsák meg!!


És végezetül nézzük meg mozgóképen miként haladnak előre ezek a furcsa kreatúrák:

No comments:

Post a Comment