Otthagytuk a port, had kavarogjon Kathmanduban, mi inkább elnéztünk a Nepál – Kína határhoz. Átmenni nem terveztünk, időnk sincs rá, na meg az nem is olyan egyszerű. A vörös határvonal a Barátság hídon fekszik, mosolygós nepáli és mogorva kínai katonákkal középen. Szemben ott ragyog Tibet, de fotózni sajnos nem lehet, ezt nem túl kedvesen adják a kínaiak a tudtunkra. Azt viszont sikerült kieszközölnünk, hogy egy másodpercet lábujjhegyen eltölthessünk Kínában. Igazán köszönjük.
A nepáliak viszont tömegesen hömpölyögtek vissza Kínából 50kg-os ruhabálákkal meg tucatnyi rizsfőző géppel a hátukon. Ők kaphatnak egy napos vízumot, és mivel a túloldalon sok minden (főleg a ruha meg a sör) olcsóbb, ezt ki is használják.
A határtól 3km-re lévő Tatopani falvában forró víz fakad. A tato pani szó maga meleg vizet jelent, ezt még a túra alatt nagyon jól megtanultuk, ugyanis sokszor ittunk forró vizet, akármilyen furcsa volt elsőre, ott életmentő tudott lenni. No szóval meleg vizes zuhany csobog itt és a nemeknek elszeparált medencéből gőzölög a forróság. Bálint tesztelte a hőmérsékleteket, én, mivel a jeti megharapta a lábam, ezt kihagytam.
mogottem Tibet!
oroszlan adta tato pani
olcso a tibeti sor
Másnap útközben kincsre bukkantunk. SAJT. Úgybizony, méghozzá jóféle, jaksajt. Nem tudjátok elképzelni, mennyire hiányzott már. Fél év nélkülözés után egy egér buzgóságával be is toltunk pár száz grammot egy ültő helyünkben.
Délutánra felkapaszkodtunk Namo Buddha tibeti kolostorához, és három napig maradtunk a szállójukban. A hely lélegzetelállító panorámával bír, úgy 180fokban a Himalája vonulatai csipkézik a képet, a távolban felsejlik az Everest masszívja is, bár Ő magát sajnos nem láthatjuk innen. A hely fő nevezetessége azonban egy sztúpa, lent a csöppnyi faluban. Ebben találhatóak ugyanis egy hercegnek a földi maradványai, aki nem más volt, mint Buddha előző életében. Ezen a szent helyen ajánlotta fel testét egy éhező anyatigrisnek és öt kölykének. Ő ilyen állatszerető ember volt, jutalomból következő életében meg is világosodott (mint Buddha). A sztúpáját generációk óta az az egy család gondozza, aki a kis falut alkoltja. Ebben a pár napban ismét a szerzetesekkel együtt jártunk enni, és imádtuk a monk kosztot, bőséges volt és finom. Reggelente bejártunk a pujákra, hol a kolostorba, hol pedig a meditációs központ kisebb imatermébe. Itt most nyolc szerzetes tölti az egy éves meditációját, ezalatt az idő alatt nem hagyhatják el ezt az elhatárolt területet, viszont őket akárki meglátogathatja. Nagyon barátságosak voltak, ahogy a szerzetesek mindig. Délutánonként a carom táblán pöcköltünk, és igaz fejlődünk már, de itt is el lettünk páholva párszor. Utolsó napunkon lemerészkedtünk a hegyről a faluba, és egy bő két évtizede itt élő és tevékenykedő holland pasas által szervezett szemétszedésen pucoltuk ki a környéket a koszból. Már amennyire lehetett, bőven maradt még mit tenni.
el se hiszem!!!
Namo Buddha csucsan
igy tortént az eset
egy generácio a sokbol
mogottem a tobbezresek
mintha egy pok fonta volna tele
itt fent, a kolostornal is laknak paran
komplexum
a mi kis lakunk ebben volt, elotte a padot nagyon csiptuk, egesz nap ragyog a nap
megszedtuk, amit meglehetett
kajaosztas
reggeli - ebed - vacsora
az ebedloben is ott figyel Buddha
Kolostortól búcsú, irány egy város, ahonnan ki lettek tiltva az autók, és megállt az idő is, úgy háromszáz évvel ezelőtt. Ez Bhaktapur. Motorok azért vannak, de ettől még utánozhatatlan az egész hely hangulata. Az egész város olyan, mint egy nagy dolgozószoba a múltból. Mindenki ül kint az utcákon és végzi a dolgát, sző, fon, köt, agyagoz, varr, fonalat gömbölyít. A fazekasok külön teret érdemeltek, ahol minden nap százával terítik a köcsögöket, kancsókat, poharakat. Hódítanak a játékok is, minden sarkon dúlnak a meccsek, caromboard, kinevetavégén (nagy sláger), esetleg kocka. Kövezett kis utcák futnak össze tágas terekké, ahol kiülőiken az öregek élvezik a napfényt, és egész nap csak bambulnak bele a világba. Kecskék, kacsák, tyúkok bukdácsolnak a köveken, ki tudja kihez tartozhatnak. A város széle felé egyre gyakoribbak a kis kertek, a házak közé illesztve. A legutolsó lakóház is tartogat magán valami szépet, leginkább a díszesen faragott faablakok jellemzőek, ami a newari (népcsoport errefelé, ők alkotják főként a város lakosságát) művészet sajátossága. Az egyszerűbb kis tereken kívül számtalan grandiózusabb is akad, zsúfolásig tömve palotákkal, szentélyekkel, templomokkal,. Nem ritka errefelé az állatáldozat, hát sikerült is gyanútlanul belefutnunk egy véres példányba az egyik főtéren.
Egy-két turistagócpontot leszámítva, folyik az igazi városi élet. Rég találkoztam ennyire élhető várossal, ahol érezni a közösség igazi erejét!
kozepen a Nyatapola palota
atlagos lakohaz
kukkolok a hobbitlakbol
boldog szippantas
minden templom fala zsufolasig van tukrokkel
imadjak
a hires pava ablak
utazik a curd, azaz az aludt tej
ime a curd kozelebbrol
ima
fazekas ter
carom board
eros befejezes
