Dél-laoszból észak felé vettük az irányt, egyenesen a fővárosba. Köszönhetően az alvóbusznak kipihenten érkeztünk meg reggel, nem úgy mint amikor egy éjszakát átutazva, kissé kifacsarva szállsz le a buszról. Olyankor oda a napod.
Így viszont szállásfoglalás után mehettünk is a Buddha parkba, ami a várostól 25km-re fekszik, és tele van hatalmas szobrokkal. Ezt a helyet kb 50 évvel ezelőtt egy szerzetes hozta létre, aki örömét lelte abban, hogy óriási szobrokat készít, majd egy helyre zsúfolja őket. Legnagyobbra a 40m-es fekvő Buddha sikeredett, de van itt minden, például egy hatalmas „alma” (mások szerint tök), aminek a belsejében kalandozva eljuthatsz a pokoltól egészen a mennyországig. A park a Mekong partján fekszik és szemben ott mosolyog Thaiföld, de oda majd csak később megyünk.
virágtea a reggelink
Vientiane-ben nem időztünk sokat, csak ezt az egy napot, mert úgy hallottuk északon sokkal érdekesebb helyekre bukkanhatunk. Hopp, másnap ismét busz, és reggeltől estig masszív karszthegyek között kanyarogtunk, döcögtünk. Azzal a merész kijelentéssel éltem akkor, hogy nekem eddig a laoszi táj a kedvencem a síkságból meredeken emelkedő hegyeivel, és ezt azóta sem vontam vissza. Sőt, később csak megerősíteni tudtam. De ne rohanjunk annyira előre, következő célunk Luang Prabang volt, Laosz egykori királyi fővárosa, mára a világörökség része.
laoszi csipke csoda
hegyi népek, itt bizony nincs olyan meleg
Ez a bájos város a Mekong és a Nam Khan folyó közé ékelődve terül el. Építészetileg meghatározó az egykoron gyarmatosító franciák hatása, néha az ember már-már Európában érzi magát, és ezt csak tovább erősíti a baguette reggeli. Turistákból szinte több akadt mint a helyiekből, főleg ha az ember közeledik az éjszakai piachoz, ahol tobzódhatsz a portékák között, valamint olcsó az étek, de sajnos nem volt a legfinomabb. Szerencsére rábukkantunk egy indiai étteremre, ami egy kis változatosságot hozott az életünkbe (ételünkbe), köszönjük.
Luang Prabang híres még templomairól, akadnak köztük több száz évesek is, de a legfontosabbat egy hegy tetejére építették, ami a város szívében található. Sajnos pofátlan összegeket kérnek a belépésért, ha végig akarod látogatni az összeset, rámehet a gatyád is. Ugyanez vonatkozik a másik két nevezetességre, egyik egy Buddhákkal zsúfolt barlang a városhoz közel, a másik egy vízesés együttes, ahová akár elefánttal is mehetsz. Ezt a kettőt hirdetik lépten nyomon, nem tudsz úgy végigmenni az utcán, hogy ne próbálkoznának be öten…waterfall? Cave? Nem, nem köszi, tegnap már voltunk. Ez a legjobb duma, erre mindig megnyugszanak. Valójában kihagytuk mindkettőt, tuti ott van mindenki napközben, mi a titkosabb helyeket csípjük. Szerencsére sikerült rábukkannunk csendesebb részekre, templomokra. Kedvencünk a folyó túlpartján terül el, ahova bringára pattanva jutottunk el. Ez a templom magasabban áll, mint az a város közepén lévő híres-neves és a kilátás is csodás. Innen láthatja az ember igazán, hogy mennyire zöld is Luang Prabang. Tovább biciglizve kicsi kézműves boltokba botlottunk, ahol helyben készültek a portékák. Selyemsálakat szőttek a lányok serényen, a szomszédban meg száradt a szederfa kérgéből készült papír.
jól néz ki, de ne dőlj be!
Három napig "bírtuk" ebben a városban, mert ugyan pár napig el lehet itt lenni, vásárolgatni, enni-inni, könyvesboltokban lógni, de ha már nagyon úgy érzed, hogy mozdulni akarsz, akkor mindenképp észak felé kell továbbindulnod, a hegyek már várnak!
