Mit is tudunk Laoszról? Semmit? Áhá. Gyorstalpaló.
6,5 millió ember, két és félnyi Magyarországon. Tehát igen gyéren lakott. Kambodzsa mellett a legszegényebb ország a régióban. Szocialista ország, de szerencsére tanultak a történelemből és nem veszik túl komolyan a sarlót meg a kalapácsot. Igaz ott lebeg sok helyen, de a saját nemzeti zászlójuk mellett (és nem benne). Nemzeti vallás a buddhizmus, de a hegyi falvakban itt is különböző más, vallásnak nem nevezhető hiedelmek uralkodnak.
A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság címere
Érdekes különben, hogy ez a réteg nem is olyan kicsi. A törzsi hegyi falvak a népesség 40%-át teszik ki. Többségük csak gyalogszerrel megközelíthető, és nemcsak hogy az nem érdekli őket, hogy egy kommunista ország állampolgárai, de még laosziul sem tudnak.
Összességében a laosziak nem stresszelik magukat szét semmin, hagyják, hogy folyjon az élet. S bár nem olyan barátságosak mint a Thai-ok vagy az Indonézek, de legalább megbecsüli azt a pár mosolyt az ember.
Evezzünk hát konkrétabb vizekre, nevezetesen a 4000 szigetekhez, ami a két dél-laoszi kitérőnk közül az első volt. A folyó még mindig a Mekong.
Úgy tűnhet, hogy 4000 sziget közül nehéz választani, de ez azért nincs így. Valahol lakni is kell, és ilyen lehetőség nem sok szigeten van. Mi Don Det-t választottuk. A csónakból kilépve kicsit megijedtünk, nagyon turista-központ fíling van, de ha az ember pár kilométert halad a parton akkor folyómenti falvakban lehet megszállni, egyszerűbbnél egyszerűbb bungalow-kban.
mekongközeli szállás
háttérben a házikónk
mekongközeli szállás
Árad a nyugalom és a harmónia itt. Hajnali keléssel az ember láthatja, miként élnek az emberek, hogy ásítozik a hatalmas vízi bivaly és milyen jó is a reggeli hűsben a rizsföldek közepén mászkálni.
Az egyetlen teljes napunkon itt elmentünk a házigazdánkkal arra a szigetre ahol a családja él.
Elmentünk egy vízeséshez, elég robosztus. Nem is magas, nem is olyan széles, de olyan mennyiségű víz ömlik át rajta (Mekong egyik ága), hogy félelmetes.
Ezen a szigeten egy falu van, az emberünk mindenkit ismer és minden második házba benéztünk egy rövidre. A családjánál ettünk egy igen jót, amit mondjuk kissé túlszámláztak, de így is megérte.
Sajnos tovább kellet állnunk erről a helyről gyorsan, de egy kis laoszi bemelegítőnek pont jó volt.
reggeli kiváncsi malacok
tökszendó
készül a halcsapda
egy sziget belseje
nusi a kókusz és az öregember
a szigeti barátlátogatás egyik köre
a Mekong egyik ága bevadul
a lábtartót figyeld
ebéd gazdagon
a lakosság 40%-a 14 éven aluli
itt sörrel fogadtak minket
éljen a beerlao
kikötő
sétára hívogató rizsföld
indiánok laoszban?
Második kitérőnk itt Laosz déli féltekén Pakséban kezdődött, aholis olasz barátunkal egyetemben béreltünk két robogót 4 napra és elindultunk felderíteni a Bolaven Plateau névre keresztelt fennsíkot, ahol az állítólag világhírű laoszi kávé terem és nem mellesleg tele van vízesésekkel.
Délután indultunk el és sikerült végre igazán átfagyva megérkezni az első szállásra, köszönhető az esőnek és a rég tapasztalt hidegnek (megvolt ez 20 fok is). A város egyetlen guesthouse-át gyorsan megtaláltuk és bár elsőre nem tűnt barátságosnak, de a házinéni által frissiben leszüretelt forró zöldtea után sokkal jobb hangulatunk kerekedett.
Másnap reggel a helyi piacon leveseztünk, elég minimál hely, deszkából összetákolt kunyhók sora. Innen már földúton folytattuk utunkat, kávéültetvények között. Amerre a szem ellát kávé és kávé, de valami hihetetlen módon nem tudtuk itt megkóstolni a LaoCaffe-t. Akárhol álltunk is meg (útmeni kis boltokban) mindenhol csak nescafet próbáltak ránk sózni. Útközben meg-megálltunk kisebb nagyobb vízeséseknél. Délután Ginóval, az olasz barátunkal elindultunk egy hatalmas vízesés felé, amit csak távolról láttunk, de egy halász a patakparton azt állította, hogy oda lehet jutni egy ösvényen. Ez határozottan nem volt igaz, így életem egyik legdurvább dzsumbujában kellet felmászni a szemközti igen meredek hegyre, ami pár kilométerre volt csupán, de nekünk 3 órába telt. A lemenő nap fényében még folytattuk utunkat a vörös homokos úton, hogy a következő valamirevaló helyen megszállhassunk.
Gino barátunk és a vörös út
kávé
éretlen kávészemek
folyik a fakitermelés még mindig
napközbeni frissítés
Csodálatos mackósajtos reggeli után folytattuk utunk, de nemsoká elakadtunk. Teljes benzinhiány miatt. A körzetben áramszünet volt és a kis útmenti üveges helyekről meg mindenki felvásárolta már a benzint. Így tengettük az időt pár piacon, majd hosszú keresgélés után végülis sikerült találni energiát. Kávéültetvények errefele már elfogytak, találtunk helyette selyemfarmot, ahol boldogan magyarázták el, és mutogatták meg a titkos receptet.
Délutánra értünk egy nagy vízeséshez, ez már kicsit felkapottabb rész, van más Falang (fehérember) is. Első osztályú bungalow-t sikerült kifognunk ismét, úgyhogy még másnap is sokáig maradtunk. Innen már csak a kiindulópontra kellett visszavinni a mocikat, hogy teljes legyen a karikánk.
selyemfonó holtszezonban
benzinre várva
mégegy ilyen szállás, ezúttal a középső
kilátás onnan
mester és tanítványa avagy judo a gyepen
közös fürdőszoba
szerzetesek a hajnali körúton, ételadomány minden reggel
nagy kaja, kis kip-ért, ez valóban így volt.ekkora palacsintát és szendvicset még életünkben nem ettünk..
alvóbusz, úton északnak
No comments:
Post a Comment