Dél-laoszból észak felé vettük az irányt, egyenesen a fővárosba. Köszönhetően az alvóbusznak kipihenten érkeztünk meg reggel, nem úgy mint amikor egy éjszakát átutazva, kissé kifacsarva szállsz le a buszról. Olyankor oda a napod.
Így viszont szállásfoglalás után mehettünk is a Buddha parkba, ami a várostól 25km-re fekszik, és tele van hatalmas szobrokkal. Ezt a helyet kb 50 évvel ezelőtt egy szerzetes hozta létre, aki örömét lelte abban, hogy óriási szobrokat készít, majd egy helyre zsúfolja őket. Legnagyobbra a 40m-es fekvő Buddha sikeredett, de van itt minden, például egy hatalmas „alma” (mások szerint tök), aminek a belsejében kalandozva eljuthatsz a pokoltól egészen a mennyországig. A park a Mekong partján fekszik és szemben ott mosolyog Thaiföld, de oda majd csak később megyünk.
virágtea a reggelink
Vientiane-ben nem időztünk sokat, csak ezt az egy napot, mert úgy hallottuk északon sokkal érdekesebb helyekre bukkanhatunk. Hopp, másnap ismét busz, és reggeltől estig masszív karszthegyek között kanyarogtunk, döcögtünk. Azzal a merész kijelentéssel éltem akkor, hogy nekem eddig a laoszi táj a kedvencem a síkságból meredeken emelkedő hegyeivel, és ezt azóta sem vontam vissza. Sőt, később csak megerősíteni tudtam. De ne rohanjunk annyira előre, következő célunk Luang Prabang volt, Laosz egykori királyi fővárosa, mára a világörökség része.
laoszi csipke csoda
hegyi népek, itt bizony nincs olyan meleg
Ez a bájos város a Mekong és a Nam Khan folyó közé ékelődve terül el. Építészetileg meghatározó az egykoron gyarmatosító franciák hatása, néha az ember már-már Európában érzi magát, és ezt csak tovább erősíti a baguette reggeli. Turistákból szinte több akadt mint a helyiekből, főleg ha az ember közeledik az éjszakai piachoz, ahol tobzódhatsz a portékák között, valamint olcsó az étek, de sajnos nem volt a legfinomabb. Szerencsére rábukkantunk egy indiai étteremre, ami egy kis változatosságot hozott az életünkbe (ételünkbe), köszönjük.
Luang Prabang híres még templomairól, akadnak köztük több száz évesek is, de a legfontosabbat egy hegy tetejére építették, ami a város szívében található. Sajnos pofátlan összegeket kérnek a belépésért, ha végig akarod látogatni az összeset, rámehet a gatyád is. Ugyanez vonatkozik a másik két nevezetességre, egyik egy Buddhákkal zsúfolt barlang a városhoz közel, a másik egy vízesés együttes, ahová akár elefánttal is mehetsz. Ezt a kettőt hirdetik lépten nyomon, nem tudsz úgy végigmenni az utcán, hogy ne próbálkoznának be öten…waterfall? Cave? Nem, nem köszi, tegnap már voltunk. Ez a legjobb duma, erre mindig megnyugszanak. Valójában kihagytuk mindkettőt, tuti ott van mindenki napközben, mi a titkosabb helyeket csípjük. Szerencsére sikerült rábukkannunk csendesebb részekre, templomokra. Kedvencünk a folyó túlpartján terül el, ahova bringára pattanva jutottunk el. Ez a templom magasabban áll, mint az a város közepén lévő híres-neves és a kilátás is csodás. Innen láthatja az ember igazán, hogy mennyire zöld is Luang Prabang. Tovább biciglizve kicsi kézműves boltokba botlottunk, ahol helyben készültek a portékák. Selyemsálakat szőttek a lányok serényen, a szomszédban meg száradt a szederfa kérgéből készült papír.
jól néz ki, de ne dőlj be!
Három napig "bírtuk" ebben a városban, mert ugyan pár napig el lehet itt lenni, vásárolgatni, enni-inni, könyvesboltokban lógni, de ha már nagyon úgy érzed, hogy mozdulni akarsz, akkor mindenképp észak felé kell továbbindulnod, a hegyek már várnak!
juuj juuj sziv dobban csuda helyeek...szépséges egy vallás ez na....a hiénákkal hogybirjátok már kialakult egy szelektiv hallás? vagy ahhoz sose lehet hozzászokni igazán?
ReplyDeletemajavárimaja
áj nagyon szeretjük őket.igazán szopathatók.
ReplyDeleteja mármint ezt én irtam, nusi nem ír ilyet
ReplyDelete